Teardrops - Könnycseppek

Éééés TAPS!! Végre itt van az új novella, Harry-vel! Kellemes olvasást mindenkinek, remélem tetszeni fog! A kérésem az lenne, hogy a novella végén értékeljétek a novellát, és akár kommizhattok is, mert ebből fogom látni, hogy érdemes e koptatnom Tomókám billentyűit... (Igen, a laptopomat Tomónak hívják...xD)

Na akkor én már itt sem vagyok. Legyetek rosszak!

Wendy...

Teardrops - Könnycseppek

 Elegem van mindenkiből. Csak rohantam a sötét utcán, már azt sem tudom, merre. Végül egy hídnál kötöttem ki, amely a város határában áll. Hirtelen ötlettől vezérelve elindultam a korlát felé, majd megálltam előtte. Már átvetettem mindkét lábamat rajta, mikor egy halk, mély hangot hallottam a hátam mögül:

- Kérlek, ne tedd ezt!- ijedten kaptam hátra a fejemet.

- Ki vagy te?- kérdeztem remegő hangon a tőlem kb. 10 méterre álló alaktól.

- A nevem Harry.- lassan indult el felém, mire pulzusom egyre gyorsabb lett.

- Ne gyere közelebb- kiáltottam rá remegő hangon.

- Jól van, jól van!- csitítgatott maga elé emelt kézzel, majd újra megszólalt:

- Mi bánt ennyire, hogy véget akarsz vetni az életednek?

Csak a sötét vízfelszínt kémleltem, majd vonakodva válaszoltam:

- Minden… Hogy senki sem szeret engem, hogy nem vagyok jó semmire,hogy mindent csak elrontani tudok!- a végén már megállíthatatlanul folytak a könnyeim. Észre se vettem, hogy Harry idő közben mögém lépett. Arra eszméltem, hogy átnyúlt a nem túl magas korlát felett, átkarolt a hónom alatt és visszahúzott. Miközben ezt tette, halkan sikkantottam egyet ijedtemben. Letett a korlát előtti betonra és letérdelt elém.

- Semmi sem elég jó indok arra, hogy egy ilyen gyönyörű lány, mint te véget vessen az életének.- beszéd közben leereszkedett mellém, az ölébe húzott és ringatott, mintha csak egy síró gyermek lennék. Nem bírtam ellenállni és hozzábújtam. Mélyen beszippantottam érzékien férfias illatát és némiképp lenyugodtam. Különös, hogy nem féltem Tőle. Sőt! Úgy éreztem, hogy Ő egy angyal, aki csak azért szállt le a Földre, hogy engem megmentsen. Vettem a bátorságot és felnéztem rá. A holdfényben tökéletesen szemre tudtam venni: zölden csillogó szemek, göndör haj, a fekete póló alól kirajzolódó izmok. Elállt tőle a lélegzetem, annyira helyes pasi. Mélázásomat Harry szakította meg:

- Te már tudod a nevemet, de én a tiédet még nem. Szóval hogy hívnak?- kérdezte lágyan mosolyogva.

- Mira vagyok- feleltem kissé megszeppenve.

- Nos Mira. Nem engedem, hogy kárt tegyél magadban. Mostantól én vigyázok rád.- mondta, s közben egyre közeledett hozzám. Lehunytam a szemem, majd megéreztem ajkait az enyéimen. Lágyan és érzékien csókolt, amitől teljesen elvesztettem a józan eszem. Hajába túrtam mindkét kezemmel, s kétségbeesetten simultam erős testéhez. Mikor elváltak ajkaink, kábán néztem fel rá.

- Most már biztonságban vagy.- szólt egy észveszejtő mosoly kíséretében, s én hittem neki… Feltétel nélkül… Örökké…

~ Vége ~ 

Itt a várva várt részlet!

Sziasztok!

 Hoztam egy kis részletet a legújabb novellámból. Még friss, mivel ma fejeztem be..:) Nem árulom el,kiről fog szólni, mi a lényege, csak annyit, hogy ez egy elég borongós, depressziós hangvételű novella lett. Elég rossz kedvem volt, amikor írtam, és ez érződik is rajta. Ja, és elég rövid maga a story is, úgyhogy ezáltal csak egy hangyafarknyi darabocskát kaptok belőle előzetesül. Na nem koptatom tovább a billentyűket, íme a részlet így névnapom alkalmából! :D


"Elegem van mindenkiből. Csak rohanok a sötét utcán, már azt sem tudom, merre. Végül egy hídnál kötöttem ki, amely a város határában áll. Hirtelen ötlettől vezérelve elindultam a korlát felé, majd megálltam előtte. Már átvetettem mindkét lábamat rajta, mikor egy halk, mély hangot hallottam a hátam mögül:
-Kérlek, ne tedd ezt!- ijedten kaptam hátra a fejemet.
-Ki vagy te?- kérdeztem remegő hangon..."


Hát ennyi lenne mára! Ne kövezzetek meg a rövidsége miatt, please!! A folytatás majd szerintem csak vasárnap jön! Addig is, kitartást mindenkinek, és minden Nórának (köztük nekem is) boldog névnapot kívánok!
A kreatív manó legyen veletek! 

Wendy...

Héy, Liam!

Ke*: 

Te: -Héy, Liam!
Liam: -Hmm??
Te: -Szerinted kiért lenne érdemes meghalni?
Liam: - Csakis érted, szépségem...
                

Szerelem a felhők felett...

Sziasztok! 

A mai napon egy Niall-ről szóló novellát hoztam nektek. Remélem tetszeni fog, és kapok pár értékelést és kommentet is! :) Kérek mindenkit, hogy legalább a novella végén értékeljen, ha már kommentet nem is írnátok, mivel ez alapján tudom felmérni, hogy érdemes e egyáltalán írnom! Pacsi mindenkinek!:D
Legyetek rosszak!

Wendy...

Szerelem a felhők felett

-          Én arra ugyan fel nem szállok!- tiltakoztam, mikor megláttam az üvegablakon keresztül a hatalmas utasszállító repülőt.

-          Jaj, kislányom! Nem lesz semmi baj!- pakolászta anyum nagyméretű kézitáskája tartalmát.

-          De én soha nem repültem még! Remélem, foghatom a kezed fel-és leszállás közben…- pillantottam rá reménykedve.

-          Háát…- uhh, ez már rosszul kezdődik- Bocs, hogy nem szóltam, de máshogy nem tudtam jegyet szerezni. Nem egymás mellé szól a jegyünk. - nézett rám anyu bocsánatkérően.

-          Remek- hunytam le szemeimet remény vesztve.

- „Kedves Utasaink! A Londonba tartó 14:05-ös járat 15 perc múlva felszáll. Kérjük, fáradjanak az ellenőrzőkapukhoz!”- hangzott fel a hangosbemondó tájékoztatása.

-          Na, akkor kalandra fel!- felkaptam az oldaltáskámat, és a beszállókapu felé vettük az irányt. Szerencsére elég hamar végeztünk a jegyellenőrzésnél. Izgatottsággal vegyes félelemmel másztam fel a repülőgép lépcsőjén. Bent az utastérben megkerestem a helyemet, majd ledobtam az ablak melletti ülésre a táskámat, majd levettem a bőrdzsekimet. Mikor helyet foglaltam, körbekémleltem a terepet, anyát keresve. Meg is pillantottam ébenfekete hajkoronáját 4 sorral előrébb, majd nagy sóhajtással hátradőltem az ülésen. Behunytam a szememet és próbáltam nem arra gondolni, hogy esetlegesen lezuhanhat a repülőgépünk. Sajnos nem bírtam elhessegetni a rémisztő gondolatokat, ekkor viszont egy bizonytalan hang szólalt meg mellőlem:

-          Szia! Ide szól a jegyem. Leülhetek?- felnéztem és majdnem elsikítottam magamat, mivel maga Niall Horan, a One Direction egyik frontembere állt mellettem.

-          Persze, gyere csak!- küldtem felé egy halvány mosolyt, és némán gratuláltam magamnak, hogy nem vesztettem el az eszemet, mint egyik-másik eszelős rajonó. Ő is elmosolyodott, ezzel kivillantva fogszabályzóját. Én teljesen elaléltam, de ez szerencsére nem látszódott meg rajtam. Ekkor a stewardess hangja harsant fel a hangosbemondóból:

-          Kedves utasaink! A felszállást hamarosan megkezdjük! Kérem, kapcsolják be a biztonsági öveket!- Teljesítettem a kérést és bepattintottam az övemet. Mély levegőt vettem és újra behunytam a szemeimet. Úgy éreztem, mindjárt kitaccsolok, ezért elkezdtem szaporán lélegezni. Kezeimmel olyan erővel szorítottam a karfát, hogy valószínűleg már teljesen elfehéredtek az ujjaim.

-          Látom, nem szereted a repülést- hallottam magam mellől Niall édes hangját.

-          Először repülök- vallottam be ki sem nyitva szorosan összezárt szemeimet.

-          Nyugi, nem lesz semmi baj- nyugtatgatott, s közben éreztem, hogy megfogja a jobb karfát szorító kezemet, mire rögtön kipattantak szemeim. Rettenetesen zavarba jöttem és éreztem, hogy eddig hulla fehér arcom kezd paradicsom vörössé válni. El akartam húzni a kezem, de Niall szorosan szorosabban fogta és nem eresztette.

-          Hidd el, ha fogom a kezed, sokkal hamarabb megnyugszol, mintha a karfát téped ki a helyéről. - villantott rám egy szívlágyító mosolyt.

-          Öhm… hát nem valószínű, hogy egy sztár érintésétől le fogok nyugodni, de te tudod…- hangom csak épp hogy egy kicsit remegett.

-          Szóval felismertél? – lepődött meg őszintén- Én már azt, hogy azt sem tudod, ki vagyok.

-          De tudom. Viszont én nem fogok kiakadva visítozni, mint valami elmebeteg. Ne is várd!- végre sikerült arcomra nyugodt kifejezést varázsolni, pedig legbelül minden szervem úgy remegett, mint a kocsonya.

-          Ennek nagyon örülök. Fogalmad sincs, milyen fárasztó a sztárélettel járó állandó visítás…- elengedte kezemet, s eltakarta a szemeit.

-          Gondolom…- hagytam annyiban.

-          Te nem szereted a zenénket?- fordult felém teljes testével, mire én felvontam a szemöldökömet.

-          Ezt meg miből gondolod?

-          Hát hogy nem kérsz autogramot, és… mintha meg sem hatott volna az a tény, hogy melletted ülök… Vagy csak engem nem bírsz?- arcán kétségbeesés tükröződött. Én erre hangos nevetésbe kezdtem.

-          Imádom a zenéteket és veled sincs bajom. Sőt!- kezdtem magyarázni neki a helyzetet, de a végére paprikapiros lett az egész fejem, hiszen már majdnem bevallottam, hogy mindegyik bandatagot szeretem, de ő az abszolút favoritom.

-          Esküszöm, nem bírlak megfejteni. Szereted a zenénket, és nem visítasz a jelenlétemben? Hallatlan!- vágott sértődött fejet, de szája sarkában ott lapult egy pici, csibészes mosoly.

-          Szeretnéd, hogy sikítozzak? Legyen neked gyereknap!- kérdeztem sunyin, majd felkászálódtam a székből és már nyitottam volna a számat, hogy mindenki figyelmét felhívjam a mellettem ülő személyre, de még mielőtt cselekedhettem volna, szöszikém felpattant, számra tapasztotta a kezét és visszanyomott a helyemre.

-          Jól van, na! Nem kell komolyan venni! Ne sikíts, légyszi!- nevetett, s keze még mindig nem mozdult a számról. Szívem úgy lüktetett, hogy azt hittem, menten kiszakad a helyéről. Pillangók verdestek a hasamban érintésétől. Zavarba jöttem, és kezére tettem sajátjaimat, majd elhúztam onnan.

-          Jó nem fogok…- vigyorogtam szégyenlősen és tudtam, hogy zavaromat Niall is észrevette.

-           Inkább befogom-biztosítottam róla.

-          Na mesélj! Hogy hívnak? Hol élsz? Hova mész? Miért mész?- most rajtam volt a sor, hogy nevetve befogjam a száját.

-          Elég már a kérdésekből!- csitítottam vigyorogva.

-          Kezdheted…- nézett rám várakozva.

-          Viola a nevem. Magyarországon születtem, de 7éves koromban ideköltöztünk Írországba, mert apukám itt kapott új állást. Most pedig Londonba költözünk, mert aput áthelyezte a cége.- Niall csak értetlenül pislogott rám.

-          Hol születtél?

-          Magyarországon.

-          Az meg hol van?- meresztett rám nagy szemeket.

-          Bocs, de nem tartok privát föciórát- néztem rá megütközve.

-          Legalább mondj róla jellegzetességeket!

-          Híres ételünk a gulyásleves, Puskás Ferenc a mi nemzetünk szülötte és állítólag a magyar lányok a legszebbek a világon…- meséltem.

-          Úgy látszik, ez igaz. - mormolta nem létező bajsza alatt, mire én kérdőn néztem rá.

-          Mi az igaz?- kíváncsiskodtam.

-          Jaj, semmi, semmi…- pirult el és sütötte le szemeit.

-          Na most már mondd! Légysziii!- kérleltem kiskutyaszemekkel.

-          Hát ugye azt mondtad, hogy a magyar lányok a legszebbek és én csak egyet értettem vele. - vigyorodott el, s arcom újra lángvörös lett átható tekintetétől, de gyorsan eltereltem a témát abban a reményben, hogy nem fog tovább faggatni.

-          És te? Hogy hogy itt vagy? Hazajöttél? – érdeklődtem.

Az egész repülőutat beszélgetéssel és nevetéssel töltöttük. Megtudtam, hogy a beteg nagymamáját jött meglátogatni, és hogy most közvetlen a leszállás után indul próbálni a fiúkkal. Mikor ránéztem a karórámra elcsodálkoztam, hiszen az egész repülőutat végigdumáltuk. A stewardess figyelmeztetett minket a közelgő leszállásra és mindenki bekapcsolta a biztonsági övet. Hirtelen elkapott a félelem, hisz minden bizonnyal soha többet nem fogok Niall-el találkozni, és ez nagyon elszomorított. Valószínűleg most is, mint mindig kiült arcomra a bánatos arckifejezés, mivel Niall megkérdezte:

-          Mi történt, hogy ilyen hallgatag lettél?- vizsgálta aggódva megtört ábrázatomat.

-          Semmi különös, tényleg!- próbáltam halvány mosolyt varázsolni arcomra kevés sikerrel, mire újra kezeibe vette hozzá képest aprócska kezeimet… Mondanom se kell, arcom újra a vörös minden árnyalatában játszott.

-          Nekem elmondhatod, mi bánt. - szólt lágyan.

-          Hát-sütöttem le szégyenlősen szemeimet- csak annyi, hogy kicsit elszomorodtam amiatt, hogy lehet most találkoztunk először és utoljára- vallottam be. Ezután olyan történt, amire egyáltalán nem számítottam, ugyanis egyik kezemet elengedte, s most már szabad kezével finoman végigsimított az arcomon. Felnéztem, és szemeiből gyengédséget olvastam ki.

-          Még fogunk találkozni, ebben biztos lehetsz. - mondta lágyan, majd odahajolt hozzám, és arcon puszilt, amitől az ájulás határára kerültem. Időközben a repülő földet ért, majd mindenki szedelőzködni kezdett. Niall valamit írt egy cetlire és a kezembe csúsztatta. Értetlenül néztem rá.

-          Leírtam neked a számomat. Ha gondolod, hívj fel és add meg majd a címed. Küldeni szeretnék neked egy VIP jegyet a legközelebbi Londoni koncertünkre. - magyarázta.

-          Te minden idegennek jegyeket osztogatsz?- ráncoltam össze a szemöldökömet, mire Ő elnevette magát.

-          Nem, csak a csinos fekete hajú magyar lányoknak. És különben is, már nem vagy idegen!- kacsintott és adott egy újabb puszit, de ezúttal a szám szélére! A pulzusom újra az egekben járt.

-          Most sietnem kell. Szia! Hívj fel!- intett búcsút, majd villámsebességgel rohant le a repülőről. Én is elindultam, s a repülő lépcsőjének aljánál összetalálkoztam anyával. Szétnéztem, de Niall-t már sehol se láttam. Bánatosan sóhajtottam, mire anyu megszólalt:

-          Úgy sajnálom, hogy nem tudtam melléd ülni!- nézett rám szomorúan.

-          Semmi baj..- mondtam kábán, hisz még mindig a majdnem-csók hatása alatt álltam.

-          Ki volt az a helyes fiú melletted? Láttam, hogy jól elvoltatok!- kérdezte anyu sunyi mosollyal.

-          Senki, csak egy félisten…- motyogtam mosolyogva és megérintettem a szám szélét ott, ahova Niall az utolsó puszit hintette.

Másnap erőt vettem magamon és felhívtam Őt. Egy órát beszélgettünk és megadtam neki a címemet. Másnap a postaládámban egy VIP jegyet találtam. Nagy izgalommal készültem a koncertre, amire természetesen elmentem. A koncert közben végig magamon éreztem Niall pillantását, majd a Backstage-ben behúzott az egyik ruhatároló állvány mögé, és szenvedélyesen megcsókolt.

Azon a napon jöttünk össze, és Niall-nek hála már nem félek a repüléstől…;D

~ VÉGE ~

Louis ke*

Hali!:D

Ma egy Louis-ról szóló hosszabb ke* story-t hoztam, mivel a répás fiúnkról még eddig nem volt bejegyzés.:) Na nem is pofázok tovább, olvassátok, értékeljétek, kommenteljétek! Puszi, pacsi, ölelés: 

Wendy...

KE*: A csapatoddal épp egy új koreográfia begyakorlásán ügyködtetek, amikor a terem ajtajában megjelent a hely tulajdonosa 5 srác kíséretében. Nagyon ismerősek számodra a fiúk, de először nem jöttél rá, kik is ők.

-          Odanézz! A One Direction!- suttogta füledbe a legjobb barátnőd. Rögtön rájöttél, kikkel is állsz szemben… De miért pont a ti próbátokra jöttek be?

-          Fiúk, lányok! Gondolom ismeritek a One Direction-t. Azért jöttek, hogy megnézzék, mit tudtok- mondta a hely tulajdonosa.

Te teljesen lefagytál ezek hallatára, de még időben észbe kaptál. Mivel te vagy a koreográfus is, így nem lett volna szerencsés, ha pont te kapsz shokk-ot.

-          Na, akkor mutassuk meg, mit tudunk!- csaptad össze a tenyered, mire az eddig az ájulás szélén álló lányok is összeszedték kissé magukat. Szólsz a DJ-nek, hogy milyen zenét indítson el, majd alakzatba álltok. Mikor felhangzott „Macklemore & Ryan Lewis – Thrift shop” című száma, már teljesen elfelejtetted az idegességedet, és mozogni kezdtél a zene ütemére összhangban a többiekkel. Körülbelül a szám felénél észrevetted, hogy Louis sexy mosollyal téged figyelt. Zavarba jöttél egy kicsit, de szerencsére ettől még tökéletesen el tudtad táncolni a koreográfiát. Mikor a zene véget ért, a fiúk hangosan fütyülni és tapsolni kezdtek.

-          Ügyesek voltatok!- indult meg felétek széles mosollyal Zayn.

-          Köszi!- feleltétek teljesen egyszerre, mire nagy nevetés támadt. Újra magadon érezted Louis perzselő tekintetét, majd vetted a bátorságot, és felnéztél egyenesen a mosolygós kék szempárba. Feléd közeledett, majd megállt előtted, s a kezét nyújtotta feléd.

-          Louis vagyok. Mi a neved, szép hölgy?- kérdezte.

-          (Te neved). – fogadtad el a kézfogást pirulva, mire Louis magához rántott, és megölelt. Szégyenlősen bontakoztál ki a karjaiból.

-          Szép név- mosolygott rád szívmelengetően, és közelebb hajolt hozzád.

-          Kérlek, gyere el velem randizni!- nézett rád kiskutyaszemekkel, aminek nem tudtál ellenállni és igent mondtál. Másnap elmentetek egy vidámparkba, ahol nagyon jól érzetétek magatokat és az óriáskeréken el is csattant az első csók…