Szerelem a felhők felett...

Sziasztok! 

A mai napon egy Niall-ről szóló novellát hoztam nektek. Remélem tetszeni fog, és kapok pár értékelést és kommentet is! :) Kérek mindenkit, hogy legalább a novella végén értékeljen, ha már kommentet nem is írnátok, mivel ez alapján tudom felmérni, hogy érdemes e egyáltalán írnom! Pacsi mindenkinek!:D
Legyetek rosszak!

Wendy...

Szerelem a felhők felett

-          Én arra ugyan fel nem szállok!- tiltakoztam, mikor megláttam az üvegablakon keresztül a hatalmas utasszállító repülőt.

-          Jaj, kislányom! Nem lesz semmi baj!- pakolászta anyum nagyméretű kézitáskája tartalmát.

-          De én soha nem repültem még! Remélem, foghatom a kezed fel-és leszállás közben…- pillantottam rá reménykedve.

-          Háát…- uhh, ez már rosszul kezdődik- Bocs, hogy nem szóltam, de máshogy nem tudtam jegyet szerezni. Nem egymás mellé szól a jegyünk. - nézett rám anyu bocsánatkérően.

-          Remek- hunytam le szemeimet remény vesztve.

- „Kedves Utasaink! A Londonba tartó 14:05-ös járat 15 perc múlva felszáll. Kérjük, fáradjanak az ellenőrzőkapukhoz!”- hangzott fel a hangosbemondó tájékoztatása.

-          Na, akkor kalandra fel!- felkaptam az oldaltáskámat, és a beszállókapu felé vettük az irányt. Szerencsére elég hamar végeztünk a jegyellenőrzésnél. Izgatottsággal vegyes félelemmel másztam fel a repülőgép lépcsőjén. Bent az utastérben megkerestem a helyemet, majd ledobtam az ablak melletti ülésre a táskámat, majd levettem a bőrdzsekimet. Mikor helyet foglaltam, körbekémleltem a terepet, anyát keresve. Meg is pillantottam ébenfekete hajkoronáját 4 sorral előrébb, majd nagy sóhajtással hátradőltem az ülésen. Behunytam a szememet és próbáltam nem arra gondolni, hogy esetlegesen lezuhanhat a repülőgépünk. Sajnos nem bírtam elhessegetni a rémisztő gondolatokat, ekkor viszont egy bizonytalan hang szólalt meg mellőlem:

-          Szia! Ide szól a jegyem. Leülhetek?- felnéztem és majdnem elsikítottam magamat, mivel maga Niall Horan, a One Direction egyik frontembere állt mellettem.

-          Persze, gyere csak!- küldtem felé egy halvány mosolyt, és némán gratuláltam magamnak, hogy nem vesztettem el az eszemet, mint egyik-másik eszelős rajonó. Ő is elmosolyodott, ezzel kivillantva fogszabályzóját. Én teljesen elaléltam, de ez szerencsére nem látszódott meg rajtam. Ekkor a stewardess hangja harsant fel a hangosbemondóból:

-          Kedves utasaink! A felszállást hamarosan megkezdjük! Kérem, kapcsolják be a biztonsági öveket!- Teljesítettem a kérést és bepattintottam az övemet. Mély levegőt vettem és újra behunytam a szemeimet. Úgy éreztem, mindjárt kitaccsolok, ezért elkezdtem szaporán lélegezni. Kezeimmel olyan erővel szorítottam a karfát, hogy valószínűleg már teljesen elfehéredtek az ujjaim.

-          Látom, nem szereted a repülést- hallottam magam mellől Niall édes hangját.

-          Először repülök- vallottam be ki sem nyitva szorosan összezárt szemeimet.

-          Nyugi, nem lesz semmi baj- nyugtatgatott, s közben éreztem, hogy megfogja a jobb karfát szorító kezemet, mire rögtön kipattantak szemeim. Rettenetesen zavarba jöttem és éreztem, hogy eddig hulla fehér arcom kezd paradicsom vörössé válni. El akartam húzni a kezem, de Niall szorosan szorosabban fogta és nem eresztette.

-          Hidd el, ha fogom a kezed, sokkal hamarabb megnyugszol, mintha a karfát téped ki a helyéről. - villantott rám egy szívlágyító mosolyt.

-          Öhm… hát nem valószínű, hogy egy sztár érintésétől le fogok nyugodni, de te tudod…- hangom csak épp hogy egy kicsit remegett.

-          Szóval felismertél? – lepődött meg őszintén- Én már azt, hogy azt sem tudod, ki vagyok.

-          De tudom. Viszont én nem fogok kiakadva visítozni, mint valami elmebeteg. Ne is várd!- végre sikerült arcomra nyugodt kifejezést varázsolni, pedig legbelül minden szervem úgy remegett, mint a kocsonya.

-          Ennek nagyon örülök. Fogalmad sincs, milyen fárasztó a sztárélettel járó állandó visítás…- elengedte kezemet, s eltakarta a szemeit.

-          Gondolom…- hagytam annyiban.

-          Te nem szereted a zenénket?- fordult felém teljes testével, mire én felvontam a szemöldökömet.

-          Ezt meg miből gondolod?

-          Hát hogy nem kérsz autogramot, és… mintha meg sem hatott volna az a tény, hogy melletted ülök… Vagy csak engem nem bírsz?- arcán kétségbeesés tükröződött. Én erre hangos nevetésbe kezdtem.

-          Imádom a zenéteket és veled sincs bajom. Sőt!- kezdtem magyarázni neki a helyzetet, de a végére paprikapiros lett az egész fejem, hiszen már majdnem bevallottam, hogy mindegyik bandatagot szeretem, de ő az abszolút favoritom.

-          Esküszöm, nem bírlak megfejteni. Szereted a zenénket, és nem visítasz a jelenlétemben? Hallatlan!- vágott sértődött fejet, de szája sarkában ott lapult egy pici, csibészes mosoly.

-          Szeretnéd, hogy sikítozzak? Legyen neked gyereknap!- kérdeztem sunyin, majd felkászálódtam a székből és már nyitottam volna a számat, hogy mindenki figyelmét felhívjam a mellettem ülő személyre, de még mielőtt cselekedhettem volna, szöszikém felpattant, számra tapasztotta a kezét és visszanyomott a helyemre.

-          Jól van, na! Nem kell komolyan venni! Ne sikíts, légyszi!- nevetett, s keze még mindig nem mozdult a számról. Szívem úgy lüktetett, hogy azt hittem, menten kiszakad a helyéről. Pillangók verdestek a hasamban érintésétől. Zavarba jöttem, és kezére tettem sajátjaimat, majd elhúztam onnan.

-          Jó nem fogok…- vigyorogtam szégyenlősen és tudtam, hogy zavaromat Niall is észrevette.

-           Inkább befogom-biztosítottam róla.

-          Na mesélj! Hogy hívnak? Hol élsz? Hova mész? Miért mész?- most rajtam volt a sor, hogy nevetve befogjam a száját.

-          Elég már a kérdésekből!- csitítottam vigyorogva.

-          Kezdheted…- nézett rám várakozva.

-          Viola a nevem. Magyarországon születtem, de 7éves koromban ideköltöztünk Írországba, mert apukám itt kapott új állást. Most pedig Londonba költözünk, mert aput áthelyezte a cége.- Niall csak értetlenül pislogott rám.

-          Hol születtél?

-          Magyarországon.

-          Az meg hol van?- meresztett rám nagy szemeket.

-          Bocs, de nem tartok privát föciórát- néztem rá megütközve.

-          Legalább mondj róla jellegzetességeket!

-          Híres ételünk a gulyásleves, Puskás Ferenc a mi nemzetünk szülötte és állítólag a magyar lányok a legszebbek a világon…- meséltem.

-          Úgy látszik, ez igaz. - mormolta nem létező bajsza alatt, mire én kérdőn néztem rá.

-          Mi az igaz?- kíváncsiskodtam.

-          Jaj, semmi, semmi…- pirult el és sütötte le szemeit.

-          Na most már mondd! Légysziii!- kérleltem kiskutyaszemekkel.

-          Hát ugye azt mondtad, hogy a magyar lányok a legszebbek és én csak egyet értettem vele. - vigyorodott el, s arcom újra lángvörös lett átható tekintetétől, de gyorsan eltereltem a témát abban a reményben, hogy nem fog tovább faggatni.

-          És te? Hogy hogy itt vagy? Hazajöttél? – érdeklődtem.

Az egész repülőutat beszélgetéssel és nevetéssel töltöttük. Megtudtam, hogy a beteg nagymamáját jött meglátogatni, és hogy most közvetlen a leszállás után indul próbálni a fiúkkal. Mikor ránéztem a karórámra elcsodálkoztam, hiszen az egész repülőutat végigdumáltuk. A stewardess figyelmeztetett minket a közelgő leszállásra és mindenki bekapcsolta a biztonsági övet. Hirtelen elkapott a félelem, hisz minden bizonnyal soha többet nem fogok Niall-el találkozni, és ez nagyon elszomorított. Valószínűleg most is, mint mindig kiült arcomra a bánatos arckifejezés, mivel Niall megkérdezte:

-          Mi történt, hogy ilyen hallgatag lettél?- vizsgálta aggódva megtört ábrázatomat.

-          Semmi különös, tényleg!- próbáltam halvány mosolyt varázsolni arcomra kevés sikerrel, mire újra kezeibe vette hozzá képest aprócska kezeimet… Mondanom se kell, arcom újra a vörös minden árnyalatában játszott.

-          Nekem elmondhatod, mi bánt. - szólt lágyan.

-          Hát-sütöttem le szégyenlősen szemeimet- csak annyi, hogy kicsit elszomorodtam amiatt, hogy lehet most találkoztunk először és utoljára- vallottam be. Ezután olyan történt, amire egyáltalán nem számítottam, ugyanis egyik kezemet elengedte, s most már szabad kezével finoman végigsimított az arcomon. Felnéztem, és szemeiből gyengédséget olvastam ki.

-          Még fogunk találkozni, ebben biztos lehetsz. - mondta lágyan, majd odahajolt hozzám, és arcon puszilt, amitől az ájulás határára kerültem. Időközben a repülő földet ért, majd mindenki szedelőzködni kezdett. Niall valamit írt egy cetlire és a kezembe csúsztatta. Értetlenül néztem rá.

-          Leírtam neked a számomat. Ha gondolod, hívj fel és add meg majd a címed. Küldeni szeretnék neked egy VIP jegyet a legközelebbi Londoni koncertünkre. - magyarázta.

-          Te minden idegennek jegyeket osztogatsz?- ráncoltam össze a szemöldökömet, mire Ő elnevette magát.

-          Nem, csak a csinos fekete hajú magyar lányoknak. És különben is, már nem vagy idegen!- kacsintott és adott egy újabb puszit, de ezúttal a szám szélére! A pulzusom újra az egekben járt.

-          Most sietnem kell. Szia! Hívj fel!- intett búcsút, majd villámsebességgel rohant le a repülőről. Én is elindultam, s a repülő lépcsőjének aljánál összetalálkoztam anyával. Szétnéztem, de Niall-t már sehol se láttam. Bánatosan sóhajtottam, mire anyu megszólalt:

-          Úgy sajnálom, hogy nem tudtam melléd ülni!- nézett rám szomorúan.

-          Semmi baj..- mondtam kábán, hisz még mindig a majdnem-csók hatása alatt álltam.

-          Ki volt az a helyes fiú melletted? Láttam, hogy jól elvoltatok!- kérdezte anyu sunyi mosollyal.

-          Senki, csak egy félisten…- motyogtam mosolyogva és megérintettem a szám szélét ott, ahova Niall az utolsó puszit hintette.

Másnap erőt vettem magamon és felhívtam Őt. Egy órát beszélgettünk és megadtam neki a címemet. Másnap a postaládámban egy VIP jegyet találtam. Nagy izgalommal készültem a koncertre, amire természetesen elmentem. A koncert közben végig magamon éreztem Niall pillantását, majd a Backstage-ben behúzott az egyik ruhatároló állvány mögé, és szenvedélyesen megcsókolt.

Azon a napon jöttünk össze, és Niall-nek hála már nem félek a repüléstől…;D

~ VÉGE ~